Rossz szokások, amelyek meghiúsítják a diéta sikerességét Téma: Fogyókúra-Diéta

Úgy érzi, mindent megtesz, de azok a fránya fölösleges kilók csak nem akarnak eltűnni? Már kipróbálta az összes trendi diétát, mégsem jön el a várva-várt áttörés? Megrögzötten számolgatja a kalóriákat, de mégis sikertelen a fogyókúra? Ne aggódjon, nem Ön az egyetlen, akinek – legalábbis első látszatra így tűnhet- egy láthatatlan erő meggátolja a fogyását! Az igazság az, hogy a háttérben álló ok sokkal prózaibb, mint azt hisszük – tulajdonképpen nincs egyébről szó, mint néhány egyszerű rossz szokásról. Lássuk, melyek ezek! Azt már legalább milliószor hallhattuk, mennyire fontos a nap első étkezése, a reggeli! Először a szüleink sulykolták belénk a reggeli jelentőségét, majd később a tanárok hangoztatták az unalomig a „szabályt”- most pedig a tudósok azok, akik azt állítják, káros kihagyni a reggelit.

Bizony, a fogyókúra sikerességét nagyban gátolja, ha éhgyomorral vágunk neki az előttünk álló nap kihívásainak, már csak azért is, mert mire elérkezik a dél – és az ebédszünet- farkaséhesen vetjük magunkat a menzaasztalra, és válogatás nélkül felfalunk mindent, ami az utunkba kerül. Bebizonyított tény, hogy aki reggelizik, megadja a szervezetének azt az energiamennyiséget, amire a nap során szükség van, emellett pedig az ebéd folyamán is jóval kevesebb mennyiségű kalóriát „dönt le”, mint az, aki kihagyja a szóban forgó első étkezést. Sőt, ha kicsit csalni szeretnénk a sokszor kibírhatatlanul szigorú diétánkban, inkább reggel bűnözzünk, hiszen a napi rohanás alatt úgyis elégetjük azt a kocka csokoládét vagy finom szelet sütit. Szintén probléma a nem megfelelő mennyiségű vízfogyasztás.

A tanulmányok bebizonyították, az a személy, aki rendszeresen minimum 1.5 liter friss vizet megiszik minden nap, eredményesebben adja le a felesleges kilókat, mint az, aki ennél kevesebb mennyiségben fogyaszt a szóban forgó folyadékból – arról már nem is beszélve, hogy a víz kiválóan hidratál, így a bőrt is feszesíti. Ha a diéta és a fogyás sikertelen, érdemes elgondolkodni az étkezések pontos idején is. Azok, akik késő este esnek neki a hűtőnek, ne is várjanak pozitív eredményeket, hiszen a szervezetnek is szüksége van pihenésre, így a bevitt kalóriatöbbletet sem képes az esti órák alatt hatékonyan elégetni.

Ha mégis kopog a szemünk az éhségtől, a gyümölcsön és a zöldségen kívül mást már ne együnk este 7 óra után. Sajnos a túl kevés alvás sem tesz jót a fogyókúra szempontjából, hiszen azoknak a személyeknek, akik rendszeresen 5-6 órát alszanak, az anyagcserés folyamataik lelassulnak, így a kilóik száma sem csökken. Igen, igen, tudjuk, hogy a 8 órás alvás az előírt standard, de sajnos keveseknek adatik meg ez a privilégium-, ha azonban mégis módunkban áll kicsit meghosszabbítani a jótékony szundival töltött időt, mindenképpen éljünk a lehetőséggel, a szervezetünk biztosan hálás lesz érte!

A kutatók azt javasolják a fogyni vágyóknak, hogy az étkezések alatt ne figyeljenek másra, csak az előttük lévő tányér ételre! A telefon, az izgalmas könyv és a kedvenc sorozat is felejtős- koncentráljunk magára az evésre. Így nemcsak az ízeket fogjuk jobban érezni és értékelni, de bizonyítottan kevesebbet is fogunk fogyasztani az adott ételből, mintha hagynánk, hogy valami elterelje a figyelmünket. Végül, de nem utolsó sorban, a pohárért is érdemes kevesebbszer nyúlni azoknak – is -, akik valamelyik diéta mellett tették le a szavazatukat. Az alkohol és a súlygyarapodás kéz a kézben járnak, így érdemes odafigyelni arra, miből mennyit, és mikor kortyolgatunk. Ha betartjuk ezeket a szabályokat, a kézzel fogható eredmény sem várat magára sokat!

« Csalafinta fogyókúrás tippek rafinált hölgyeknek
Fűben, fában orvosság, avagy gyógynövények fejfájás ellen »