Hogyan legyünk jóba a szomszédokkal?

Életmód  No comments

család

Teljesen mindegy, hogy békés vidéki vagy pörgős városi életről beszélünk, ha nem az Antarktiszen élünk, bizony vannak szomszédjaink. Szomszédok-, akikkel jóban vagy rosszban vagyunk ahhoz mérten, hogy merre billen a mérleg nyelve. Az emberek többségére általánosan igaz, hogy szeret tisztában lenni azzal, hogy ki lakik a közvetlen közelében, így érthető a törekvés, hogy igyekszünk jóban lenni a szomszédokkal is. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez korántsem egyszerű. Bár falun nem szokás, a nagyobb városokban egyáltalán nem ritka, ha a mellettünk élő családnak nem tetszik valamilyen tevékenységünk, de ahelyett, hogy egy kulturált beszélgetés keretén belül közvetlenül hozzánk fordulna, feljelent minket a rendőrségen.

Mi áll e jelenség hátterében, és mit lehet tenni ennek elkerülése érdekében? Abban az esetben, ha épp most költözik új helyre, nem árt már az első pillanatban fokozott figyelmet szentelni a békés idill kialakítására. Az első pozitív benyomás megteremtése azon a személyen múlik, aki beköltözik az új szomszédságba, vagyis Önön. Annak a személynek, akinek volt már szerencséje a költözéshez, jól tudja, hogy a szóban forgó folyamat zajos, rumlis és frusztráló – és nemcsak annak, akit közvetlenül érint. Jó ötlet, ha még a költözés előtt meglátogatjuk a szomszédokat, bemutatkozunk és jelezzük, melyik napon érkezünk a holminkkal. Ez az egyszerű gesztus nagyon jó hatást kelt, és pozitív képet fest rólunk.

Ha nagyobb teherautóval érkezünk, ne parkoljunk más ingatlanja elé, ne torlaszoljuk el az utat – ez a szabály egyébként a hétköznapjaink egyéb szegmensét is képezi, vagyis, ha saját autóval közlekedünk, mindig figyeljünk oda, hogy szabadon hagyjuk a szomszéd kijáratát. A használt kartondobozokat szelektíven tároljuk a szemétszállítás napjáig olyan helyen, ahol senkit sem zavarnak. A pakolózással járó egyéb törmelékeket, szemetet és kacatot ne hagyjuk odakinn az utcán, távolítsuk el azonnal. Bátran kijelenthetjük, hogy a leggyakoribb pont, amin elcsúszhat a jó viszony, az a zaj kérdése. Sokan dolgoznak esti műszakban, így érthető, ha napközben pihenni vágynak.

Ezt tiszteletben kell tartani, és úgy TV-t nézni, illetve zenét hallgatni, hogy ne hallja az egész utca a tevékenységünket. Mi a helyzet a bulizással? Az igazság az, hogy néhanapján mindenki szereti kicsit kiengedni a fáradt gőzt, áthívni a haverokat és kellemes zene mellett a kertben BBQ-zni. Jó ötlet lehet az ilyen estéken a szomszédot is áthívni – így biztosan kikerüljük a panaszkodást. Egyébként a legtöbb területen a helyi hatóságok szigorú szabályokhoz kötik az éjszakai életet, meghatározván azt a legkésőbbi időpontot, amikor még „hangoskodhatunk”. Így vagy úgy, időnként mindenki kicsit túllő a célon, akaratlanul is borsot törve a szomszédok orra alá, ám, ha addigra már sikerült jó kapcsolatot kialakítani, könnyebb is lesz áthidalni a nehézségeket, és a feledés jótékony leplét borítani a történtekre.

Print Friendly, PDF & Email
Címkék: