A világ legnagyobb szabadságharcosai, a kamaszok Téma: Életmód

A gyereknevelés az egyik legszebb és legnehezebb dolog, amivel a házaspárok megbirkózhatnak. Bizony, ennek a vitathatatlanul boldog időszaknak megvannak a maga hullámvölgyei – olyan mélypontok, amelyeket rengeteg türelemmel, még több szeretettel és sok-sok beszélgetéssel lehet orvosolni. Jelen cikkünkben az egyik legproblémásabb időszakot tesszük górcső alá, a rettegett kamaszkort. Tartson velünk, ha érdekli, hogyan léphetnek át közösen a felkavarodott lelkiállapotú suhanccal a nehéz napokon.

Az első és legfontosabb lépés, ha megértjük: a kamaszkorú gyerek olyan lelki, testi és szellemi változásokon megy át serdülőként, amelyek külön-külön is embert próbálóak lennének, és amelyek még a legstabilabb személyt is könnyen kibillenthetik az egyensúlyából. Sokat segít, ha szülőként visszaemlékszünk arra, mi milyenek voltunk 15-16 évesen. Mi is történik tulajdonképpen a kamasszal? Nos, a folyamat során a „kicsiből” szép lassan „nagy” lesz, leválik a szülőkről, önálló gondolatai és véleménye lesz. Ebben a kritikus időszakban ki- és megpróbál szinte mindent, ami addig tilos vagy ismeretlen volt a számára, és igen: ebbe beletartozik a szerelem megélése, a cigi és az alkohol is.

Az igazság az, hogy ezt az utat bizony végig kell járnia ahhoz, hogy megtudja, mi az, ami jó, és mi az, ami káros. Ha most e sorok olvasása közben szívesen felkiáltana, hogy „de hát minket, a szüleit is megkérdezhetné erről!”, jusson eszébe az iménti jótanács: emlékezzen a saját kamaszkorára, és arra, Ön hogyan állt hozzá az új, csábító jelenségek megtapasztalásához. A kamasz nehéz helyzetben találja magát, hiszen már nem akar többé gyerek lenni, viszont azt még nem tudja, hogyan legyen felnőtt. Az ilyen szituációkban a morális értékítélet sokszor összeütközik azzal, amit a szülők jónak vélnek.

A szomszédok ebben az időszakban lehetnek fültanúi az ajtócsapkodásnak, a hangosabb nézet összekülönbözésnek, és az ezerszer is elhangzott mondatnak: „Ebben a házban így nem beszélünk/viselkedünk/öltözünk!”. Szülőként tehát roppant bonyolult megtalálni az arany középutat, türelmesnek maradni pedig még ennél is lehetetlenebb. Pedig muszáj. Muszáj szeretettel fordulni a gyerekhez, muszáj meghallgatni őt, segíteni neki, sőt, néha még a hibáihoz is asszisztálni- persze csak akkor, ha azok nem veszélyesek vagy hagynak maradandó nyomot, mint például a meggondolatlanságból elkövetett tetkó. Ha az összezavarodott tini azt érzi, nyugalom és szerető, segíteni akaró szülő várja otthon, könnyebben átvészeli ezt a kötelezően drámai, kritikus időszakot.